Sting

Pop rock

Gordon Matthew Thomas Sumner, vagyis Sting 1951-ben született Wallsendben. Sting sokoldalúságát tükrözi, hogy zenészként, énekesként, dalszövegíróként, aktivistaként és színészként is nagyot alkotott. A The Police zenekar énekese, basszusgitárosa és szövegírója volt az 1980-as évekig, ezt követően kezdte meg szóló karrierjét. Az első Grammy-díját 1984-ben szerezte meg, majd pedig további 16-ra tett szert. Sting eddigi munkássága

Gordon Matthew Thomas Sumner, vagyis Sting 1951-ben született Wallsendben. Sting sokoldalúságát tükrözi, hogy zenészként, énekesként, dalszövegíróként, aktivistaként és színészként is nagyot alkotott.

A The Police zenekar énekese, basszusgitárosa és szövegírója volt az 1980-as évekig, ezt követően kezdte meg szóló karrierjét. Az első Grammy-díját 1984-ben szerezte meg, majd pedig további 16-ra tett szert. Sting eddigi munkássága alatt 10 stúdióalbumot, 4 koncertalbumot, 3 válogatásalbumot és 43 kislemezt adott ki.

Kapcsolat

Vegye fel velünk a kapcsolatot